Fekete Júlia (Erdély)

 ÚJJÁSZÜLETÉS!

           Nemsokára 31 éves leszek és sok mindent megértem már életemben. De semmit sem sajnálok és nincs a lelkemben harag. Minden úgy van jól, ahogy történt, még akkor is, ha éppen a MELLRÁKRÓL van szó.

Megváltozott az életem, a felfogásom és soha nem értékeltem jobban az ÉLETET mint most. És ki tudom mondani: SZÉP AZ ÉLET!!!

           Történetem másképp kezdődik, mint a többi sorstársamnak.

25 évesen terhes lettem, áprilisben megszületett a kisfiam, eddig minden rendben is lenne, de a szülészeten megfejt egy asszisztensnő (csupa jóindulatból) 5 lej reményében.

Reggelre belázasodtam és amikor megmutattam egy másik asszisztensnőnek, azt mondta:

-Ebből probléma is lehet! Sokat szopott a kisfiam, és sikerult 11 nap után hazamenni.

3 hetesek voltunk, amikor megműtötték az apukát Nagyváradon kutyaféreggel.

 Nem volt könnyű! Hat hét után észrevettem, hogy csomó maradott a mellemben, visszamentem az nőgyógyászhoz és azt mondta: ”Tej maradt benne! Majd ha lejár a szoptatás, kiveszik és ennyi.”

          Nem ez történt! 13 hónapig szoptattam a kisfiam, és rá két hónapra megvolt a műtét. Az orvos (sebész) nem hazudott szerinte ez nem tejcsomó. Akkor még nem vágták le a mellem csak egy nagyobb darabot.  Már kezdtem  a műtétből felépülni, amikor hozta az öcsém a hírt. Látszott az arcán, kétségbe van esve: “Mellrák, le kell vágják a mellem, utána kemo és sugár!”

          Tudtam, miből áll, hisz 18 évesen végignéztem édesanyámat, mit szenvedett, és tudtam, mindez nem játék. Sírtunk! Ránéztem az akkori páromra és ő is sírt.”Ez nem lehet igaz, van egy egyéves és 3 hónapos kisfiam, és én beteg vagyok!” Egy nap alatt talpra álltam, végigcsinálom, hisz ügyes vagyok!

          Olyan férjet választottam, akit nem sokan mertek volna: pakulárfiút (juhász), akinek 4 évesen meghalt az édesanyja. Tulajdonképpen az utcán nőtt fel, mert az apja elzüllött.  Szerelem volt, és nem érdekelt, ki mit mond, mert szerettem azt az embert.

Másfél év szép volt, de amikor terhes lettem, minden megváltozott!

NEM AKARTA A GYEREKET!

Be voltam programálva abortuszra, ahonnan az orvos hazaküldött, mert túl kicsi a magzat, de valójában azért küldött haza, mert sírtam. Dolgoztam egy cégnél ahol nem írták a munkakönyvem, így nem járt volna a két év gyermeknevelési segély sem. Kilátástalannak tűnt ez a terhesség, de valamikor 18 évesen tettem egy fogadalmat, hogy soha nem vetetek el gyereket, mert meggyőződésem szereint édesanyám ezért lett beteg! Fizikailag nem is volt abortuszom, de lelkileg nagyon megviselt, hogy ott voltam es HÁLÁS vagyok a Jóistennek, hogy a fiam velem van.

          A céget be kellett perelni…. 8 hónapos terhesen a törvényszéken voltunk. De legalább ez a fele megoldódott, megnyertük a pert.

          De térjünk vissza arra, hogy én kezelésre kell menjek. Azt akartuk, volna hogy NE vágják le a mellemet, kezdjék el a kemoterápiás kezelést minel hamarabb. De a doktornő nem írta alá a kezelési lapom:

-         A román államnak kidobott pénz!- (Roman Daniela onkológus)

Orvost  kellett keresni, mert aki korábban megműtött, szabadságon volt. Szeptember 4-re volt kitűzve a műtét. 27 évesen le kell vágják a mellem…

          A barátnőm, hogy elterelje a figyelmem, meghívott magukhoz vacsorára. Szombaton le is mentünk. Jól telt mindenkinek, a férjek természetesen tökrészegek voltak! Másnap reggel 6-kor elment halászni, majd hazajött 10:15-kor és 10:30-kor elment Szovátára gombászni, amikor nem is ette meg a gombát!

Gondolkoztam, hogy ide írjam-e vagy sem, de ez is a valósághoz tartozik. Este szeretkezni akart, de a sok italtól képtelen volt valamit is csinálni, nekem sem volt kedvem, de ez érthető. Emiatt összevesztünk!

Hívtam, mikor jön haza, kértem, ne menjen el, mert szükségem van rá, de kikapcsolta a telefonját. Ez a nap volt az utolsó csepp a pohárban! Szívből szerettem ezt az embert, de ő értem nem tesz semmit, nagyon  rosszul éltünk másfél évig. Kritizált, elszámoltatott a pénzel, kötekedett, 2 hétig volt távol dolgozni 3 napot itthon, abból egyet ha otthon töltött! Elgondolkoztam…ez nem maradhat így, jön a tél, nem lesz munkájuk, és én nem fogom eltartani (virágkertészetben dolgozott).

“VELEM KOPASZON, FÉL MELLEL SENKI NEM FOG CSÚFOLKODNI!!!!”

Összepakoltam a dolgaimat és eljöttem tőle. Úgy léptem ki a kapun, hogy soha többet vissza.

          Megvolt a második műtét is, valakinek eszébe jutott, hogy nézzék meg a jobb mellet is. Szerdán levittek echográfos vizsgálatra. A mellben, nem is volt semmi, de a májban igen. 40 mm-es es 57 mm-es csomók, tehát nem is egy, hanem kettő.

Nem értettem a szakkifejezéseket, de tudtam, nagy baj van! Aznap nem sírtam, kár volt…. Láttam, ahogy eltemetnek, hogy nekem már nincs tovább, adhatnak akármit, nekem vége!!!

          Romokban hevertem, csak sírtam, sírtam és sírtam! Amikor bementem a körzeti orvoshoz, ott is sírtam, hogy csinálhatnak akármit, úgyis meghalok! Van egy kisfiam, aki egyéves és 5 hónapos, hát ez maga volt a pokol! Ebből nincs kiút, félelem, kétségbeesés, harag, düh, minden volt, és csak vánszorogtam.

          Az életemet egy beszélgetés változtatta meg. Egy természetgyógyász (Marius Ţinteanu) Nem követem a tanításait, de elindított az úton, és ez az ő érdeme!

S kezdtem remélni, hogy mégsem halok meg. Hétfőn kaptam az első piros kemot, hát nem valami leányálom. Úgy éreztem magam, mint akit megmérgeztek! Hát az is!  

A daganat a kezelések nyomán elkezdett zsugorodni, majd el is tűnt, és én

ekkor abbahagytam a kemoterápiát!!!! Bátornak ügyesnek éreztem magam és azt (NEM HITTEM A KEMOTERÁPIÁBAN!), hogy nekem is tennem kell valamit magamért. Hisz ezzel van tele e NET, egy csomó könyv jelent meg a csodaszerekről, az egeszséges életmódról, egyre több ember lesz természetgyógyász.

          Most, 3 év távlatából úgy érzem és gondolom, hogy túl sok téves információ jutott el hozzám, megijesztettek: mind az orvosok, mind a körülöttem levők. Meg akartam gyógyulni, de nem hittem a kemoterápiában, csak arra tudtam gondolni, hogy ez csak rosszat tesz! Nem beszélve arról, hogy nem tudtam tükörbe sem nézni.

Nem is a mellem elvesztése okozott problémát, hanem a hajam elvesztése. Kendővel jártam, “Azért nem teszek parókát, hogy más ne lássa, nekem nincs hajam, amikor én tudom, hogy nincs!”

Képesnek, erősnek éreztem magam, hogy meg tudom csinálni a leböjtöt, vállalom a vegán életmódot is (vega = semmilyen állati eredtű ételt nem fogyaszt). És kizárólag csak ebben hittem.

2008 júlisában volt egy echográfiás vizsgálatom, minden rendben, semmi bajom. Úgy tűnt, sikerült. Boldog voltam és büszke magamra. Elmentem dolgozni, iskolába jártam, lett párkapcsolatom  és úgy tűnt, minden rendben.  

          2009 decemberében  nem éreztem jól magam, de aztán elmúlt, arra fogtam elfáradtam. Nem sajnálom, hogy kipróbáltam ezt a módszert és nem is hallgatom el senki elött. Most utólag nem bánom, hogy akkor nem  csináltam végig a kemoterápiát, pedig az lett volna a helyes.  Nincsenek ilyen érzések bennem. Ez így kellett történjen! Lelkileg nagyon sokat fejlődtem az a pár év alatt, és most is kipróbálnám, ha még nem probáltam volna ki, mert az ember mindent megtesz az életéért. És most sem tudom azt mondani, hogy nem igaz az a módszer, nekem nem vált be!

Kezdtem furan érezni magam, és főleg éjszaka, vagy este éreztem rosszul magam. Voltak  olyan ételek, amiket nem tudtam megenni, puffadtam es fájt a mellkasom. Reggelre ez általában elmúlt. Februártól májusig sokat fogytam, és ez zavart a legjobban: 6 kg-ot fogytam de csont és bőr voltam. Áprilisban tetőzott minden, tudtam, valami bajom van, de konkretan mi azt nem! Nem voltam vizsgálaton sem és ez is aggasztott, de hogy miért nem mentem? Mindig talatam valami kifogást, hogy most éppen miért ne menjek!

Nem vádolom magam, mert nem tudok most visszamenni 2008 vagy 2009-be, csak azzal tudok mit kezdeni, ami MOST van! A múlt már eltelt, a jövő még nem jött el! De muszálj valamit csinálnom, mert ez így nem jó. És éreztem, hogy az onkológián kell kezdjem, tudtam, hogy daganatom van ismét…..de nem akartam ismét kemot kapni, el akartam kerülni, de azt is éreztem, hogy egyedül nem fog menni!

          Május 6-ra beprogramáltattam magam echográfos vizsgálatra. És megváltozott az életem! Mert döntöttem! 13x9 cm daganat a májban, aminek a leghosszabb lába 7 cm. Műthetetlen…

          Leültem egy padra, elolvastam az orvosi jelentést, nem sírtam! Hanem próbáltam megoldást keresni, hogyan tovább, mi lesz velem??? Ha visszamegyek az onkologiára, lekapnak (letolnak). Na és …. Kibírom, de úgyis be kell adják a kemót.

“Istenem, nehéz sorsot szántatok a kisfiamnak sem apja, sem anyja!”  kiesett egy könnycsepp a szememből,  majd folytattam a gondolatot. Vissza kell menjek az onkologiára, ha innen van még visszaút, akkor  kérlek, angyalok, adjatok meg minden segítséget.  Ha nekem az a sorsom, hogy rákban haljak meg, akkor szenvedés nélkül menjek el. S mi van akkor, ha meghalok? Ott is jól leszek, hisz a Mennyei Atya gyermeke vagyok. Lehet, így tanítom a családom, a környezetem, így tanulok, tapasztalok én is. Egyenlő arányban el tudom fogadni azt is, ha meghalok és azt is, ha túlélem! És ez nagyon fontos! Istenre bíztam, mit tesz velem! Már nem akartam meggyógyulni, hanem hagytam, hogy “legyen meg a TE AKARATOD!!!”

És ez nem egyenlő a lemondással, emberileg mindent meg kell tenni, de ennél a betegségnél a halál gondolata szinte természetes.

  Mi lesz a munkahelyemmel?

Ha hagyják, hogy kopaszon menjek, akkor szívesen, szeretek ott dolgozni, szeretem, amit csinálok. Tisztelem a főnökeimet és ez a hely  szerintem több, mint munkahely!

A főnök is észrevette, hogy rosszul érzem magam:

-         Ez nem te vagy! Van egy komolyság az arcodon, ami nem te vagy! Ami meggátolja, hogy felszabadult légy! – ezt mondta.

          És az iskolát sem hagyom abba! Ugyanis jártam egy természetgyógyász iskolába (már elvégeztem).  Ennek az iskolának köszönhetem, azt, hogy itt még mindig írom a sorokat. Itt tanultam meg élni igazán. Pozitiv gondolkodást, energetikai gyógyítást, meditalni.

          Sorsdöntő volt ez a kevesebb mint 5 perc. Egyszer s mindenkorra DÖNTÖTTEM, már nem akartam vegán koszttal szembeszállni a rákkal, már nem akartam csak azért is túlélni, megkönnyebbültem…

Azt éreztem, szükségemvan a kemoterápiára ehhez a méretes daganathoz, egyedül nem tudom felvállalni, hogy csak zöldséglétől

meggyógyulok. Ha 2007-ben csökkent a daganatom, akkor most is minden esélyem megvan, hogy csökkenjen.

 Orvosilag nem sok reményt fűztek hozzám, de...arra gondoltam, annyi mindent tanultam az iskolában, ideje használnom is.

Az, hogy a kemótól csökken a daganat és én még sok mindent tudok az energetikai gyógyításról, megszületett a remény, egyedül külön-külön a két módszer elképzelhetetlen volt számomra, hogy hatása is lesz. Csak orvosilag vagy csak természetgyógyász módszerrel ez NEM FOG SIKERÜLNI!

 És bevált, egymásra épült a két módszer! És volt is hatása!

“Szégyen, ha te egy ilyen iskolába jársz és elmész kemoterápiára!” – mondta valaki

Ezzel is megbirkóztam: “Az én fejemmel egyedül csak én tudok gondolkozni, az én érzéseimmel csak én tudok érezni! Egyetlen olyan ember tanácsát sem fogom megfogadni aki nem volt rákos! Hisz az elméletet én is tudom, de a valóság az más. Napokról van szó, hétköznapokról, és a kezelés sem piskóta. Aki nem volt rákos, nincs mit mondjon nekem, mint ahogy én sem tudok tanácsot adni egy dohányosnak, mert soha életemben nem dohányoztam, még ki sem próbáltam, de az elméletet tudom, hogyan kell leszokni a cigarettáról, de nem HITELES, mert nem ismerem a leszokás buktatóit. Olyan ez a “rákos” téma, mint a futball vagy a politika: mindenki ért hozzá!            De egymásnak is veszelyes tanácsot adni, mert nagyon egyénfüggő ez a dolog.

 De erre még visszatérek.

          Tudtam, hogy most még nem halok meg, van néhány hónapom, ha több nem is. És rájöttem valamire: “Mindegy mennyit élünk, nem az számít, hanem az, hogy mostantól a halálom pillanatáig milyen életet élek, a kisfiamnak minél több szeretetet adjak, hogy büszke legyen az édesanyjára. Mostantól csak jó és igazságos dolgot teszek, mert ez az egyetlen dolog ami tőlem függ. Hogy az időt mivel töltöm el mostantól a halálom pillanatáig….az lehet pozitív, de lehet negatív, CSAKIS tőlünk függ!!!

Körülöttem leharaphatom mindenkinek a fejét, hibást kereshetek, vagy éppen vagyonokat költhetek étrendkiegészítőkre, ha meg kell halnom, úgyis megtörténik, ha nem, akkor túlélem ezek nélkül is. A lélek dönti el, na meg a Mennyei Jó Atya.”

          Mitől lesz valaki RÁKOS?

Az én olvasatomban sokat jelent: egy lehetőséget, hogy gyorsan változtassunk az életünkön, mert ez így nem jó, hogy igenis azt csináljuk, amiért a Földre jöttünk es  nem vagyont hajhászni. Kell hozzá néhány feldolgozatlan trauma, némi elégedetlenség a testemmel kapcsolatban (túl nagynak tartottam a melleimet a testemhez képest), kerül néhány elviselhetetlen ember a környezetünkben, ez lehet férj, anyós, gyerek stb. (hosszú a lista), áldozatot vállalunk, mártírszerepet, vagy döntenünk kellene, de kimagyarazzuk miért nem tesszük meg.

“ Ép testben ép lélek!” – a  lélek sohasem betegszik meg, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben!

Nem törődtem, mi van velem, még MA ÉLEK, még MA nincs fájdalmam, minden napnak elég a maga terhe, láttam embereket 30 éves fájdalommal, elégedetlenséggel.

Igyekeztem jól lenni, elvégeztem a munkám, amikor kellett, mentem az onkológiára, majd másnap dolgozni.

Kendővel jártam, 11 féle színű kendőm van, úgy öltöztem, ahogy akartam, és nem csináltam belőle problémát. Azt vettem észre, ha ez nekem természetes, másnak is az.

Így is én voltam, haj nélkül is.

Programoztam a perfúziót csak a rossz sejteket bántsa, azokat pusztítsa el.

Két és fél óra alatt csepegett le a lötty…. Müller Péter könyveket olvastam, itt olvastam ki a Szeretetkönyvet és az Örömkönyvet.

Megtanítottam a kisfiam imádkozni…

Két hónap múlva kezdtek jók vagy jobbak lenni az eredményeim, csökkent a daganat. Voltam kirándulni egyedül, gyerek nélkül, soha nem éreztem magam ilyen jól. Tiz napot töltöttem Borszéken a barátaimnál.

 Nagyokat sétáltam,  kezeltek energetikailag, meditáltunk. Gyönyörű volt és nagyon kellett a lelkemnek.

          18 kemót úgy kaptam, hogy 3 hétig minden héten és egy hét szünet Taxol es Caboplatina. Voltam műtve közben egy kemoterápiás betegek számára készített katéter van betéve, ebbe kaptam a kemót, mert már nem bírták volna a vénáim. Volt leesve a fehérvérsejtjeim száma, ami elég kellemetlen volt, Neopogen injekciot kaptam, na ennek is nagyon kellemetlen  volt a mellékhatasa. Hasmenést is kaptam ami nagyon nehezen maradt ki, es amit nagy valószínűség szerint egy gyors szendvics okozott. Még nyolc Taxolt kaptam, igy osszesen 26-ra kerekedett fel a masodik túra kemó és nyolc hónapig tartott, bizony ez sok idő.

           Szeptemberre visszahíztam amit lefogytam. Jól vagyok!

Jelenleg hormonkezelésen vagyok és soha életemben nem voltam ilyen jól.

Kérdezik az emberek, ezt hogyan csináltam? Nem csináltam semmit, csak hagytam, hogy történjen meg, aminek meg kell történnie! Azt az elismerést kaptam meg, amit igazából mindenki szeretne. Érzem a szeretetet, az összefogást, amikor az osztálytársaim, iskolatársaim értem imádkoztak és köszönöm mindenkinek.

Mert mindenki részese a CSODÁNAK az én életemnek. A doktornő nem kapott le, hogy miért hagytam abba a kemót 2008-ban. Ha nem éreztem jól magam, hamarabb is elmehettem volna, ennyit mondott. Egy angyal az onkológián. És az is nagyon fontos volt számomra, hogy emberszámba vett.

Az iskolában a tanároktól külön kezelést kaptam…. Szinte az egész iskola összefogott és mindenki segített, ahogy tudott. Nekik köszönhetem a katétert is.

S ha a doktornőt angyalnak neveztem, akkor Katalin, az iskola vezetőjét….  2007-ben ismertem meg. Amikor megláttam legelőször, mintha a Jóságos Tündért láttam volna a népmesekből. Azt mondta: itt nem olyan nagy a baj, mint amekkorának tűnik.  Akkor voltam a legjobban elkeseredve…. Neki elmondhattam a “3 kívanságom.”

        Igértem, hogy visszatérek egy gondolatra a másoknak való tanácsosztást illetően. Veszélyes egymásnak is tanácsot adni, mert nem egyformák az okok, ami miatt kialakult a daganat. Mások az élethelyzetek, a velünk történt események, a TÁRSAINK és a saját gondolataink.

TÁRSAINK….!!! Mert hiába az egyik fél lesz beteg része van mindenkinek, hogy kialakult ez a betegség, lelkileg nagyon is köze van a dolognak, hisz minden mindennel összefügg. Például nekem lett daganatom, de  ahhoz, hogy ez kialakuljon, abban része volt a társamnak, az édesapámnak, a régi szerelmeimnek és természetesen saját magamnak.

A daganat egy negativ energiatorlódás a szervezetben, túl sok a jang.

 De ezekért ők nem vonhatok felelősségre!!! Mert mi kell magunkat megvédjük,nekünk kell kiállniönmagunkért. “Ha nem véded meg saját magad, vétsz az univerzum törvényei ellen!” Én egyedül csináltam végig a kezeléseket, így részben könnyebb volt, részben nem tudom… De semmi esetre sem tudtam volna elviselni, ha valaki részegen, kötekedve érkezik haza. Nem kellett gondolkozzak, mit főzzek, hogy mit gondol a másik rólam a betegség stádiumáról, vagy arról, hogy túlélem-e vagy sem.

          Olyasmit valósítottam meg, amit például édesapám az élete során nem tudott megtenni  harc, veszekedés nélkül. Ágyat vettem a fiamnak, kicseréltem a függönyt, a szőnyeget, úgy rendeztem be a szobámat, ahogy nekem tetszik, ahogy jól érzem magam benne.

És boldog vagyok, mert soha nem voltam ennyire önmagam, mint 2010-ben, nyugodtan hajtom le a fejem, mert emberileg mindent megtettem, a többi már nem rajtam áll. Nem sok minden változott meg a környezetemben, de az én hozzáállásom nagyon is, és így már  elviselhető  sőt szép az élet.

          Amikor utoljára voltam az onkológián, volt ott egy bácsi aki nagyon beteg volt, nehezen lélegzett…..majd végignéztem az arcokon, és láttam a félelmet, a fájdalmat, ezek az emberek valóságos a harcot vívnak  az életbenmaradásért! “A harc áldozatokkal jár! Nem harcolunk!” Félnek ettől a betegségtől és bármire képesek. 

     És ekkor éreztem, mekkora KEGYELEMBEN volt részem, milyen szerencsés vagyok, nem volt nehez végigcsinálni a 26 kemót,

mert úgy álltam hozzá.

De mindezt a lélek dönti el, ha van még dolga, marad, ha elfáradt, elmegy. A halál nem az élet ellensége, hanem az élet hozzátartozó része.

          Most három  hónapra felfüggesztettéka kemoterápiát, szüneten vagyok, és mi lesz ezután? Azt senki nem tudja és ráérek majd akkor a megoldáson gondolkozni. Úgy érzem, gazdagabb lettem, megtalátam önmagam, és lelkileg sokat felődtem. Mint már írtam megértettem a betegség üzenetét, és az idő, amit mostantól a halálom pillanatáig töltök, CSAK AZ FÜGG  TŐLEM!!! Más nem lényeges, csak hogy  minél több szeretetet adni a társainknak, szeretteinknek. Nem az a lényeg, hogy mindenáron túléljük, hanem az, hogy mit tanulunk meg belöle.

           Isten mindenkire gondot visel!!!

Megosztás

Link: