honlap ingyen
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!

Elképzelhető, hogy a multivitamin növelheti a mellrák kockázatát?

Sok ember annak reményében szed multivitamint, hogy megelőzze a betegségeket, de egy új tanulmány szerint a multivitamint szedő idősebb nők esélyesebbek lehetnek a mellrákra, mint azok a társaik, akik nem vesznek be hasonló készítményeket.

Az American Journal of Clinical Nutrition hasábjain megjelenő tanulmány mindössze egy összefüggésre mutat rá a multivitamin-használat és a mellrák között. Nem szolgáltat bizonyítékot arra, hogy ez a táplálék-kiegészítő közvetlenül hozzájárul a betegséghez.

A kutatók azt mondják, biológiailag elképzelhető, hogy a multivitaminoknak lehet ilyen hatásuk, a potenciális kapcsolat pedig "további vizsgálatokat érdemel." Az eredmények egy évtizeden át zajló tanulmányból származnak. 35 000 svéd nő adatait vizsgálták, akik az induláskor 49-83 évesek voltak, nem szenvedtek mellrákban. Az átlagban 10 év időtartam során 974-üknél diagnosztizáltak melldaganatot. A kutatók azt találták, hogy azok között, akik már a tanulmány elején jelezték a multivitamin használatát, 19 százalékkal több volt a mellrák kialakulásának esélye. Emellett még olyan faktorokat vettek figyelembe, mint az életkor, mellrák a családi anamnézisben, testsúly, zöldség- és gyümölcsfogyasztás, testmozgás, dohányzás és alkoholfogyasztás.
Mégis, a multivitamint használók nagy részénél nem alakult ki mellrák a tanulmány időtartama alatt. A 9 017 használó közül 293 lett beteg, a másik csoportban pedig a kicsit több mint 26 000 főből csak 681. Míg a tanulmány egy általánosan magasabb kockázatot állapított meg a multivitamint használók teljes létszámára nézve, az egyén szempontjából a kockázat attól még lehet kicsi.

"Ha az összefüggés véletlenszerű, akkor a multivitaminok használata visszafogott hatással lehet a mellrák kockázatára az egyes nőkre vonatkozóan" - nyilatkozta a Reuters Healthnek e-mailjében a kutatás vezetője, Dr. Susanna C. Larsson, a stockholmi Karolinska Intézetből. Mivel a multivitaminok használata széles körben elterjedt, bármilyen lehetséges kockázat "nagyfokú közegészségügyi fontossággal bírhat" - mondták a kutatók. Az Egyesült Államokban például úgy becsülik, hogy a felnőttek fele rutinszerűen használja a táplálékkiegészítőket, gyakran multivitamin formájában. A tanulmány tanúsága szerint erre elsődlegesen az a hitük vezeti őket, hogy ezzel védettséget szereznek a krónikus betegségek ellen. Egy nemrégiben 160 000 idősebb amerikai nő bevonásával készített tanulmány azonban felfedezte, hogy azoknak a nyolcvan év felettieknek, akik multivitamint szedtek nem csökkent az esélyük a szívbetegség vagy rák miatt bekövetkező halálozásra (az összes rákfajtát együtt vizsgálták).

A jelenlegi tanulmányban több mint 35 000 nő szerepelt, akiket kikérdeztek a multivitamin-készítmények használatáról, és felmérték más egészséggel és életmóddal kapcsolatos faktoraikat is. Larsson szerint lehetséges, hogy a fel nem mért faktorok is magyarázhatják az összefüggést a multivitamin és a mellrák között.

Vitaminok és ásványi anyagok


Másfelől vannak biológiailag kézenfekvő okok, amik miatt a multivitaminokra terelhető a gyanú - állítják a kutatók. Egy nemrég végzett tanulmány felfedezte, hogy a változókor előtt álló, multivitamint használó nők mellsűrűsége nagyobb. Ez azt jelenti, hogy a mellükben viszonylag kevesebb a zsírszövet és több a mirigy- és összekötő szövetállomány. A nagyobb mellsűrűség pedig összefügg a mellrák magasabb kockázatával. A tanulmányból azonban nem derül ki világosan, hogy maga a multivitamin miatt nő-e a mell sűrűsége.

Larsson csapata szerint a másik lehetséges bűnös a folsav, melyet állatkísérletek már összefüggésbe hoztak a mellrákkal. Az emberkísérletek változatos eredményekre jutottak. Míg az egyik szerint a folsavat szedő nők kockázata magasabb, mások szerint vagy nincs rá semmilyen hatással, vagy éppenséggel csökkenti a mellrák esélyét.

Mivel a multivitaminok ásványi anyagok és vitaminok keverékéből áll, nehéz kimutatni, hogy melyik tápanyag, vagy azok kombinációja köthető különösen a mellrák kockázatához, mutattak rá a kutatók. Amíg nem állnak rendelkezésre bővebb ismeretek, az a legjobb, ha a nők jól kiegyensúlyozott táplálkozás útján veszik magukhoz a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat. "Ha valaki egészségesen és változatosan táplálkozik, nincs szüksége multivitaminokra" - mondta Larsson.

Animáció: HáziPatika.com

forrás: Medipress

2010. 04. 04. 00:02:00

 

Fejlődhetnek a rákos sejtek a cukortól

A cukor "táplálja" a daganatokat! Erre a következtetésre jutottak a Utah Egyetemen működő Huntsman Rákkutató Intézet kutatói. A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban közzétett kutatás eredményei közvetve más betegségekre, köztük a cukorbetegségre is kihatással lehetnek.

Emlőrák

"Már 1923 óta tudjuk, hogy a daganatos sejtek sokkal több glükózt használnak fel, mint a normál sejtek. Kutatásunk megmutatja, hogyan zajlik ez a folyamat, és hogyan lehet megállítani, hogy szabályozhassuk a daganat növekedését" - nyilatkozta Don Ayer, a Huntsman Rákkutató Intézet kutatója, a Utah Egyetem onkológus professzora.

A normális és a rákos sejtnövekedés során egyaránt egy olyan celluláris folyamat zajlik le, amelyhez glükóz (cukor) és glutamin (egy aminosav) is szükséges. A glükóz és a glutamin is elengedhetetlenül szükséges a sejtnövekedéshez, és hosszú ideig úgy vélték, hogy egymástól függetlenül működnek. Ayer kutatása azonban kimutatta, hogy kölcsönösen függnek egymástól. Felfedezte, hogy a glutamin elérhetőségének korlátozásával a glükózfelhasználás megszűnik. "Lényegében ha nincs glutamin, a sejt a glükózhiány miatt rövidzárlatot kap, ami megállítja a daganatos sejt növekedését" - mondta a kutató.

A Mohan Kaadige

Az elhízás és a rák kapcsolata

Az Amerikai Rákkutató Intézet pénteken közzétett becslései alapján az elhízás több mint 100 000 rákos megbetegedést okoz évente az Egyesült Államokban.
Az étrend és a betegség közötti összefüggés kutatását finanszírozó intézmény szerint a méhnyálkahártya daganatos megbetegedések 49, és a nyelőcsőrákos esetek 35 százaléka kapcsolatba hozható a túlzott testzsírral.
"Nyilvánvalóbb, mint valaha, hogy az elhízás hatása a rák előtt, alatt és után is érzékelhet, növeli a kockázatot, megnehezíti a kezelést, és rövidíti a túlélést" - nyilatkozta Laurence Kolonel, a hawaii Rákkutató Központ kutatója.
A kutatók már régóta tudják, hogy összefüggés áll fenn az elhízás és a rák bizonyos fajtái között, a mostani tanulmány azonban (melyet a rákos megbetegedések előfordulási adatai alapján extrapoláltak) elsőként állapítja meg az összefüggést ilyen kiterjedt módon.
Bár a kutatóknak még pontosan meg kell állapítaniuk az elhízás és a rák közötti kapcsolatot, néhányan azt gyanítják, hogy a zsírszövet megemelkedett nemi hormonszintet termelhet, ami elősegíti a daganat növekedését, vagy a zsír csökkenti az immunműködést.
Amennyiben ez az összefüggés igaznak bizonyul, a rákos megbetegedések száma az Egyesült Államok testméreteivel együtt növekedhet. Az országos Betegségellenőrző Központ szerint a 20 éven felüli amerikai felnőttek 34 százaléka elhízott.
Copyright AFP [2009] / Transla

 

 

Egy kis elemzés haladóknak

Némi gyanakvást kelthet bennünk Coogan és mtsi. (2005) vizsgálata, amely arra lyukad ki, hogy az SSRI-ok nem fokozzák a mellrák kockázatát, mi több, azoknál, akik legalább négy éve szedik, azoknál 30%-al csökken a mellrák kockázata. Ez tipikusan olyan tanulmány, amelynek különlenyomatát aztán a gyógyszeripar tonnaszám osztogatja kongresszusokon, és a szerzőket onnantól a gyógyszeripar barátjának tekintik. Ez kifizetődő szokott lenni. De jó ez a lapnak is, amely majd gyártja a különlenyomatokat, több reklámot fognak elhelyezni a gyártók, stb. Na de kukkantsunk bele a vizsgálat adataiba!
A szerzők megjegyzik, hogy most megismételték korábbi vizsgálatukat, amely 1999-ben még 1.8-szeres kockázatot mutatott ki. Annak a tanulmánynak az első szerzője azonban már nem szerepel ebben a vizsgálatban. Nem akart? Nem vették be? Már nem dolgozik ott? Nem tudjuk. Mindenesetre e megjegyzés miatt úgy tűnik, mintha ez a vizsgálat a Boston Egyetem Slone Epidemiológiai Központjának kimosdatását célozná. Mert megharagudtak rájuk a korábbi 1.8-szeres kockázatért? Az igen valószínű.
A mostani tanulmány egy kórházba felvett betegeket vizsgált aszerint, hogy szedtek-e SSRI-t, ill. van-e mellrákjuk.
Az adatok eléggé magukért beszélnek. Akik rendszeresen szedtek SSRI-át, azoknál átlagosan 1.5-szeres volt a mellrák kockázata. Akik kevesebb, mint egy évig szedték, azoknak 2.1-szeres. Akik több mint egy évig, de kevesebb, mint két évig, azoknak 1.9-szeres. Itt rögtön elgondolkodhatunk, hogy lesz az 1.5-2.1-szeres kockázatból 1.0 (nulla) kockázat a cikk végére? Aztán van itt egy másik furcsaság: akik viszont több mint négy évig szedték, azoknál már csak 0.9-szeres a mellrák kockázat. Szöget üthet a fejünkben, hogyan lehet az, hogy 4 évig növekszik (másfél-kétszeres) a kockázat, majd hirtelen, több mint négy éves szedés után az SSRI-ok védőfaktorrá lépnek elő. A magyarázat kézenfekvő, juj de bánom, hogy a szerzőknek nem jutott eszébe. Ha a fogyasztás idejével arányosan nő a kockázat, majd egy ponton hirtelen lecsökken, az azt jelzi, hogy akik négy évnél tovább szedték és mellrákot kaptak, azok már jórészt kihaltak, tehát nem lehet őket megszámolni. Akik meg valamiért bivalyszervezetűek és a négy év SSRI szedésre sem alakult ki mellrákjuk, azok miatt úgy tűnik, mintha az SSRI szedés védőfaktor volna. Ugye egy tábori kórházban is az a benyomás alakulhat ki, hogy a puskagolyó sokkal veszélyesebb lehet az aknánál, mert golyótól sérülteket állandóan hoznak, akna sérülteket meg nem. Persze, mert őket nem a kórházba, hanem a temetőbe viszik.

Na és mi lesz a cikk végére a majd' kétszeres kockázattal? A módszert tanítani kéne a varázsló iskolában. A szerzőket felzaklatta saját eredményük, ezért további kockázati változókat is néztek: alkoholfogyasztás bármikor, vallási hovatartozás (ez hol kockázat?), családi mellrák kockázat, rasszba tartozás. Miért is jó ez? Mert ha az SSRI-t szedő mellrákosok több alkoholt fogyasztanak és több volt a családjukban a mellrákos, akkor ez a statisztikában úgy jelenhet meg, hogy az alkohol és a mellrák-hajlam felelős egy jó nagy adag kockázatért, s ez "levesz" az SSRI-nak tulajdonított kockázatból. Jogos ez az eljárás? Természetesen nem, ez csak bűvészkedés, mindjárt meg is mondom, miért. De előbb még nézzük, hogy állunk a farigcsálásban! Hát "sajnos" az 1-2 évig SSRI-t szedőknél még így lefaragva is 1.6-szeres kockázat mutatható ki. Nem baj, majd a végső kiátlagolásnál a "négy éveseknél" mutatkozó védőhatással (ami, mint láttuk, műtermék) összegezve és átlagolva, nulla lesz az "átlagos" kockázat.
De térjünk vissz az alkoholhoz és a mellrák kockázathoz. Nekik "leosztani" a kockázatot akkor jogos, ha ők független változók. De nem azok. Akit SSRI-al kezeltek/kezelnek, az nyilván könnyebben nyúl az alkoholhoz is, mint öngyógyító eszközhöz. Következésképen az alkoholfogyasztás (ha növeli is a mellrák kockázatát) nem független kockázati tényező, hanem az SSRI-szedést indokoló állapot jelzője. Statisztikailag csalás azt mondani, hogy az idős kor és az ősz haj két független kockázati tényezője az agyvérzésnek.
És mi a helyzet a családi mellrák-hajlammal? Ez sem független faktor, ugyanis nagyon könnyen elképzelhető, hogy az SSRI fogyasztás éppen azoknál fokozza a mellrák kockázatot, akiknek amúgyis hajlama van rá! Amikor tehát azt mondják a kutatók, hogy "nem az SSRI miatt, hanem a családi hajlama miatt lett mellrákja", akkor nem vesznek arról tudomást, hogy csak

családi hajlam ide, családi hajlam oda, talán nem is lett volna mellrákja, ha nem szed SSRI-t!

Összességében azt látjuk, ami gyakori vonása a megrendelt, vagy némi nyomásra alakuló cikkeknél, hogy az adatokból nem következik a tanulmány konklúziója! Az elmélyült, gondolkodó olvasónak olyan érzése támad, hogy a tanulmány szerzői valahogy nem "szimatot kaptak" és mentek tovább a nyilvánvaló (leleplező) irányba, hanem ellenkezőleg, mintha azon igyekeztek volna, hogy semmitmondóvá szelídítsék sokkoló eredményeiket.

A gyógyszeripar, amíg csak lehet, késleltetni fogja a kérdés tisztázását, ill. hamis megnyugvást akar kelteni hamisított, vagy szándékosan félrevitt vizsgálatokkal.

Tippelhetünk, vajon ez a hír is ugyanúgy futótűzként fog elterjedni, ahogy az olyan típusú hírek, mint "az SSRI-ok erősítik még a csontokat is".

 

A népszerű antidepresszánsok tamoxifennel együttszedve megnövelhetik a mellrák kiújulásának kockázatát 

 

2009 máj. 30.
Fordította: Szendi Gábor

Egy új vizsgálat azt találta, hogy akik a tamoxifen mellett bizonyos antidepresszánsokat szednek, azoknak duplájára nőhet a mellrák kiújulásának kockázata. Az antidepresszánsok gátolják a CYP2D6 enzim működését, amely szükséges a tamoxifen hatékony működéséhez.

A vizsgálatot a Medco és az Indiana University School of Medicine kutató mutatták be szombaton az American Society of Clinical Oncology Orlandóban megtartott gyülésén.

Megközelítőleg 500 000 amerikai nő szed tamoxifent, egy gyógyszert, amely blokkolja a mellszövetben az ösztrogén hatását. Az ösztrogén bizonyos mellrák fajták (a hormonreceptor pozitív mellrákok) esetében fokozhatja a tumor növekedését. A tamoxifent szedő nők kb. 30%-a antidepresszánst is szed, hogy kezelje depresszióját és csökkentse a hőhullámait, amelyek a tamoxifen mellékhatása. "Potenciálisan legalább 100 000 nőt érint ez a jelentős kutatási eredmény", jelentette ki Dr. Marisa Weiss a Breastcancer.org elnöknője és alapítója, s egyben a philadelphia-i Lankenau Hospital onkológusa.

Egyelőre egy dán vizsgálatból származó eredményeknek ellentmondani látszik ez az eredmény. Az a vizsgálat szerint a tamoxifent szedő nők rákkiújulási kockázatára nincs hatással az antidepresszáns szedés.

"Nem akarunk elmenni a dán vizsgálat eredményei mellett; azonban abból az derül ki, hogy kevesebb nő szedte a tamoxifent antidepresszánssal egyidejűleg, és akik szedték is együtt a két gyógyszert, rövidebb ideig tették", mondja Dr. Weiss. Így a dán vizsgálat ellenére, a Medco/Indiana University vizsgálat, és egy más, az elmúlt években végzett kisebb vizsgálatok is figyelemreméltó bizonyítékokat szolgáltak az orvosoknak és a betegeknek arra, hogy megkérdőjelezzék bizonyos antidepresszánsok (és más, a CYP2D6 enzimet gátló gyógyszerek) tamoxifennel való együttszedését."

A tamoxifen régóta használatos nők millióinak sikeres kezelésére, akiknél hormon receptor pozitív mellrákot diagnosztizáltak. A tamoxifen 50%-a lecsökkentheti a mellrák kiújulásának kockázatát.

"A tamoxifen életmentő előnyei miatt nem kérdés, hogy az ezt szedő nők a legtöbbet profitáljanak belőle.", mondja Dr. Weiss. "Azok a nők, akik napi szinten elköteleződtek a tamoxifen mellett, megérdemlik, hogy a maximális előnyöket élvezzék, amit ez a szer nyújthat."

szegediametisztklub

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!